Üdvözöllek Kedves Látogató a weboldalamon!

Fekete Zsóka vagyok és lassan 14 éve foglalkozom mangalicával, és ez idő alatt számomra egyre világosabb lett, hogy a jó terméket nem a hangzatos jelzők teszik igazán jóvá. Hiszen ma már sokan kínálnak kézműves, GMO-mentes, adalékanyagoktól mentes, hagyományos módon készült termékeket – és ezek természetesen fontos szempontok.

De attól, hogy két termék leírásában ugyanazok a szavak szerepelnek, még egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan élményt adnak.

Az ízt, az állagot, a textúrát, az illatot egyszerűen nem lehet egy weboldalon keresztül megmutatni. Egy kolbászról leírhatom, hogyan készül, milyen alapanyagból van, mit nem teszek bele – de azt, hogy milyen érzés beleharapni, mennyire harmonikus a fűszerezése, milyen a húsa vagy éppen a szalonna állaga, csak akkor tudod meg, amikor megkóstolod.

Nálam a munkafolyamat valóban az elejétől a végéig egy kézben van. Az állatok tartásától és takarmányozásától kezdve a feldolgozáson és a receptúrákon át egészen addig, amíg akár személyesen átadom Neked a kész terméket. Így pontosan tudom, honnan indul az alapanyag, hogyan készült el, és így mi kerül végül az asztalodra.

Nem szeretném azt állítani, hogy mindenkinek az én termékeim lesznek a legjobbak. Az ízlés személyes dolog.

Amit viszont az elmúlt közel másfél évtized megtanított nekem, az az, hogy aki egyszer megismeri ezeket az ízeket, az jellemzően újra visszatér hozzám.

Ezért ha még nem ismered a termékeimet, és nem szeretnél „vakon” rendelni egy webshopból, szerintem a legjobb, ha először találkozunk személyesen egy piaci napon. Gyere oda, nézd meg a portékát, kérdezz bátran, kóstold meg, azt, ami felkeltette az érdeklődésedet – és közben engem is megismerhetsz egy kicsit.

A webshopos rendelési lehetőség legfőképp azért van, hogy annak, aki már tudja, mit keres, egyszerűbb legyen rendelni. De ha most találkozol velem először, én továbbra is azt mondom:

Előbb kóstolj – utána dönts.  A többit bízzuk az ízekre. De ha utána állandóan rendelsz is, megígérem, nem mondom, hogy „én szóltam”... 😉

Fekete Zsóka

AKTUALITÁSOK

CSÜTÖRTÖKI NAPRA KOLLÉGÁT KERESÜNK!

Hajdúböszörményi kézműves húsfeldolgozónkba csütörtöki napokra, a rendelések összeállításához és csomagolásához keresünk fiatal, pörgős, ügyes női kollégát. Olyan jelentkezőt várunk, aki: • gyors és precíz • megbízható • szeret rendszerben, rendezetten dolgozni • nem riad vissza…

Krémes, fűszeres, mangalicás… és nehéz megállni egy kanálnál.

Krémes, fűszeres, mangalicás… és nehéz megállni egy kanálnál.

Nálunk most többféle kence is sorakozik: magyaros tepertőkrém, zöldfűszeres tepertőkrém, füstölt szalonnakrém és pirított tökmagos mangalicazsír – kézművesen készítve, egyszerű, tiszta alapanyagokból. 🌸🐷🥰 Friss kenyérrel, pirítóssal, zöldségekkel, reggelire-vacsorára és vendégvárónak is tökéletesek. 🤗😉 Vàrlak benneteket…

Ma a Debreceni Egyetemen tarthattam előadást fiataloknak a mezőgazdaságról, az élelmiszeri…

Ma a Debreceni Egyetemen tarthattam előadást fiataloknak a mezőgazdaságról, az élelmiszeri…

Ma a Debreceni Egyetemen tarthattam előadást fiataloknak a mezőgazdaságról, az élelmiszeriparról, a vállalkozói létről és arról az útról, amely mögött rengeteg munka, kitartás és felelősség van. 😇 Szerettem volna megmutatni nekik, hogy ez a pálya…

Állattartó telepre munkatársat keresünk!

Állattartó telepre munkatársat keresünk!

Mangalica telepünkre megbízható munkatársat keresünk hosszú távra. Feladatok röviden: állatgondozás, takarmányozás, telep karbantartás. Amit fontosnak tartunk: – szeresd az állatokat – légy megbízható – tudj önállóan dolgozni – legyen B kategóriás jogosítványod saját autóval a…

🌸Ma is tele a pult minden jóval!

🌸Ma is tele a pult minden jóval!

Sokféle kézműves mangalica finomság, friss húsok, kolbászok, hurkák és még sok minden más vár benneteket. ❗️A zsír akció továbbra is érvényes: 2 fizet 3at vihet❗️💝 ❗️Szeptember 18. Péntek❗️ 📍 Csütörtök: Hajdúböszörmény, Kemény János krt. 36.…

🍂 Itt az ősz, újra rotyogott az üstben a mangalica körömpörkölt❗️☝️🐷 Hagyományosan készítv…

🍂 Itt az ősz, újra rotyogott az üstben a mangalica körömpörkölt❗️☝️🐷 Hagyományosan készítv…

🍂 Itt az ősz, újra rotyogott az üstben a mangalica körömpörkölt❗️☝️🐷 Hagyományosan készítve, szép lassan, olyan puhára főzve, hogy szinte elolvad a szádban. Sűrű, szaftos, igazi házias finomság, amiből az utolsó falatot is jólesik kitunkolni.…

Elhiszitek, hogy kínálatunkban már közel 80-féle mangalica finomság közül választhattok?

Elhiszitek, hogy kínálatunkban már közel 80-féle mangalica finomság közül választhattok?

Ha friss mangalicahúsra, adalékmentes (Gluténmentes, szójamentes, laktózmentes) kézműves és házias termékekre vágytok akkor újra megtaláltok minket minden héten a piacokon! 💪🌸💝 📍 Minden csütörtökön Hajdúböszörmény, Kemény János körút 36. ⏰ 14:00–15:30 📍 Minden pénteken Budapest,…

Csak hallgasd.

Csak hallgasd.

Csend és nyugalom a farmon. 💝😇🐷🥰 A kis feldolgozó üzemünkben pedig már gőzerővel folyik a munka! 😊💪 Véget ért a nyári szünetünk. 🌞 Új lendülettel indulunk, új webshop-pal könnyítem meg a rendelést mindenkinek, így átláthatóbb…

Nálunk is eljött egy kis pihenés ideje.

Nálunk is eljött egy kis pihenés ideje.

Ahogy a képen is látszik, a mangalicák pontosan tudják, hogyan kell ezt csinálni. 😃🐷 Néha tényleg jól esik egy kicsit megállni, lassítani, pihenni és feltöltődni. Az elmúlt hónapok nagyon sűrűek voltak nálunk. Hétről hétre dolgoztunk…

TERMÉKKERESÉS

Friss húsok

Mangalica füstölt kolbászok

Mangalica krémjeim

Mangalica sonkák

Mangalica töltelékáruk, zsírok

Szuvidált termékeim

Mangalica szalonnák

MÉDIAMEGJELENÉSEK

Blikk: Nem csak csinos, az állatokhoz is ért: 350 mangalicát tenyészt Zsóka

Ebben a Blikk cikkben a mangalicatenyésztésről, a saját farmom mindennapjairól és a mangalica termékek mögött álló munkáról mesélek. Számomra a Fekete Zsóka Mangalica Farm nem csak gazdaság, hanem hivatás: állatszeretet, kitartás és kézműves...

Agrárszektor: Megőrülnek külföldön ezért a magyar húsért: úgy veszik, mint a cukrot

Ebben a Agrárszektor megjelenésben a Fekete Zsóka Mangalica Farm történetéből és mindennapjaiból látható egy fontos részlet. Szó esik a mangalicatenyésztésről, a gazdálkodói szemléletről és arról, hogyan épül fel nálunk a minőségi, kézműves...

YouTube – MTVA Szeged: A mangalicatenyésztő – MTVA Szeged

Ebben a YouTube – MTVA Szeged anyagban személyesebb formában mesélek a mangalica farmomról, az állatokkal töltött mindennapokról és arról, hogyan épül fel nálunk a farmtól az asztalig tartó munka. A beszélgetésben vagy videóban szó esik a...

24.hu: Csodás vidék 1.rész (TV2 – Horváth Éva mv.)

Ebben a 24.hu megjelenésben a Fekete Zsóka Mangalica Farm történetéből és mindennapjaiból látható egy fontos részlet. Szó esik a mangalicatenyésztésről, a gazdálkodói szemléletről és arról, hogyan épül fel nálunk a minőségi, kézműves mangalica...

Marie Claire: A nők helye a gasztronómiában: Fekete Zsóka

Ebben a Marie Claire megjelenésben a Fekete Zsóka Mangalica Farm történetéből és mindennapjaiból látható egy fontos részlet. Szó esik a mangalicatenyésztésről, a gazdálkodói szemléletről és arról, hogyan épül fel nálunk a minőségi, kézműves...

Agrotrend videó: Az Év Agrárembere 2024 – Fekete Zsóka Az Év Állattenyésztője

Ez a Agrotrend videó megjelenés egy számomra különösen fontos szakmai mérföldkőhöz kapcsolódik. A cikkben a Fekete Zsóka Mangalica Farm, a mangalicatenyésztés és az évek alatt felépített kézműves munka kerül előtérbe. Jó visszaigazolás számomra,...

Példaértékű gazdálkodók / Kis lépték: Példaértékű gazdálkodók – Fekete Zsóka

Ebben a Példaértékű gazdálkodók / Kis lépték portréban a saját utamról mesélek: hogyan lett az állatok iránti szeretetből mangalicatenyésztés, majd egy saját, kézműves szemléletű farm. A cikkben megjelenik a hajdúböszörményi gazdaság mindennapi...

Emerging Europe: The increasing attractiveness of rural life

Külön öröm számomra, hogy a Emerging Europe is bemutatta a munkámat és a magyar mangalicát. Ebben a nemzetközi megjelenésben a Fekete Zsóka Mangalica Farm története, a hajdúsági gazdaság és a prémium mangalica termékek kerülnek fókuszba. Fontos...

Képmás: Férficipőben: miért lesz ma egy nőből kamionos, bányamérnök vagy mangalicatenyésztő?

Ebben a Képmás portréban a saját utamról mesélek: hogyan lett az állatok iránti szeretetből mangalicatenyésztés, majd egy saját, kézműves szemléletű farm. A cikkben megjelenik a hajdúböszörményi gazdaság mindennapi munkája, a mangalicák gondozása...

Newsweek Polska: Te kudłate świnie słyną z najlepszej słoniny na świecie…

Külön öröm számomra, hogy a Newsweek Polska is bemutatta a munkámat és a magyar mangalicát. Ebben a nemzetközi megjelenésben a Fekete Zsóka Mangalica Farm története, a hajdúsági gazdaság és a prémium mangalica termékek kerülnek fókuszba. Fontos...

Vásárlási és áruátvételi helyek

CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT
14:00 - 15:30 óráig
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
 4220 Hajdúböszörmény, Kemény János krt. 36.

+36709433344

PÉNTEKENKÉNT
11:00 -15:00 óráig
LEHEL PIAC  (BUDAPEST) 13. kerület
1134 Budapest, Váci út 9-15.
(Váci út - Bulcsú u. sarok bejáratnál)

+36709433344

PÉNTEKENKÉNT
16:30-18:00 óráig
SZADAI KÖZSÉGI PIAC

2111 Szada, Ősz u. 4.

+36709433344