AKTUÁLIS

Ma a Debreceni Egyetemen tarthattam előadást fiataloknak a mezőgazdaságról, az élelmiszeri…

Ma a Debreceni Egyetemen tarthattam előadást fiataloknak a mezőgazdaságról, az élelmiszeriparról, a vállalkozói létről és arról az útról, amely mögött rengeteg munka, kitartás és felelősség van. 😇

Szerettem volna megmutatni nekik, hogy ez a pálya sokszor kemény fizikailag és szellemileg is, és igazán jól csak akkor lehet csinálni, ha az ember nem egyszerű munkának, hanem hivatásnak érzi. 💪

Mert értéket teremtünk. Élelmiszert állítunk elő, állatokról gondoskodunk, gazdaságot építünk, embereknek adunk munkát.🐷

Az én életutam is azt mutatja, hogy kemény munkával, lépésről lépésre lehetett felépíteni egy farmot, egy vállalkozást.

De azt is fontosnak tartottam elmondani, hogy nem kell és nem is lehet mindenkiből vállalkozó. Sőt, egy vállalkozás önmagában semmit sem ér azok nélkül az emberek nélkül, akik nap mint nap segítenek működtetni.☝️

Ha valaki alkalmazottként választja meg a helyét, akkor is keressen olyan munkát, amit szeret, amiben lát értelmet, és amire büszke tud lenni. Mert ha valaki szívvel-lélekkel végzi a munkáját, idővel ő maga is érzi majd, hogy nem „csak dolgozik”, hanem értéket teremt annak a közösségnek, amelynek a része. Akire egy egész csapat támaszkodhat. Egy jó vállalkozásnak szüksége van megbízható, gondolkodó, felelősséget vállaló emberekre.

Bármit is választotok, csináljátok alázattal, becsülettel és kitartással. Ne csak munkát keressetek, hanem valamit, aminek számotokra is értelme van.

Köszönöm a Debreceni Egyetemnek a meghívást és a fiataloknak a figyelmet. ❤️💝🌸🥰 Debreceni Egyetem MÉK

#debreceniegyetem #rurallife #motivation #feketezsókamangalicafarm

Ma a Debreceni Egyetemen tarthattam előadást fiataloknak a mezőgazdaságról, az élelmiszeri…

Az eredeti bejegyzés megtekintése a Facebookon →

Vásárlási és áruátvételi helyek

CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT
14:00 - 15:30 óráig
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
 4220 Hajdúböszörmény, Kemény János krt. 36.

+36709433344

PÉNTEKENKÉNT
11:00 -15:00 óráig
LEHEL PIAC  (BUDAPEST) 13. kerület
1134 Budapest, Váci út 9-15.
(Váci út - Bulcsú u. sarok bejáratnál)

+36709433344

PÉNTEKENKÉNT
16:30-18:00 óráig
SZADAI KÖZSÉGI PIAC

2111 Szada, Ősz u. 4.

+36709433344