Bemutatkozás
Kislánykorom óta rajongok az állatokért. Emlékszem, amikor még nyulakkal foglalkoztam. Az is áldozatos munka volt, de most még inkább több felelősség hárul rám.
Egy olyan fejlődő vállalkozás élén állok, ami megkívánja a folyamatos, következetes munkát. Szoros tervem van már az év első napjától az utolsóig. Persze sokat hibázok és felejtek, de ebből tanulok, fejlődök. A pozitív gondolkodás és egy széles mosoly, ami továbblendít a nehézségeken.
A farm ugyan az én nevemet viseli, azonban az eredményes munka annak köszönhető, hogy a családom minden tagja szerves része ennek a vállalkozásnak. Mindenki hozzá teszi a saját tudását. Édesapám a biotakarmányt biztosítja, édesanyám a pályázatok írásánál segít, a nagypapám a mangalica telepem megszervezésében vett részt. A testvéreim pedig szívesen besegítenek a termékek értékesítésénél.